Hozzávalók:
- csirkecomb/csirkemell/csirkeszárny amit kedvünk van, vagy lehet vegyesen is.
- olaj, só, bors, őrölt paprika, 1 fej vöröshagyma, pár gerezd fokhagyma, fűszerkeverék (én a Kotányi Provence fűszerkeverékét nagyon szeretem)
Elkészítés:
Itt
a sütő dolgozik helyettünk, úgyhogy első dolgunk, hogy maximumra
bekapcsoljuk a sütőt. A tepsibe kevés olajat szétkenünk. A csirkéket
darabonként besózzuk, és a tepsibe rakjuk.A vöröshagymát vastag
gerezdekre vágjuk (kb mint az almát), és közé rakjuk, a fokhagymát is
feldaraboljuk, rászórjuk. Megszórjuk kevés őrölt borssal, paprikával, és
a fűszerkeverékkel. Meglocsoljuk olajjal.
Figyelem, nagyon fontos: kb 1 dl vizet öntünk alá
-ez gáztepsi méret, (ha kicsi a tepsi kevesebbet)! Majd ezután
letakarjuk a tepsit alufóliával, úgy hogy a széleit lenyomkodjuk.
(látjátok a kedvenc fűszeremet?)
Kb
1 órát sütjük maximumon. Azért lehet hogy már előbb megsül (ez akkor
van, ha villával könnyen le tudjuk választani a csontról a húst), múlik
ez azon mekkorák a húsok. Nézzetek rá közben.
Tehát, ha jó puha, lekapjuk a fóliát, és tovább sütjük, amíg szépen meg nem pirul. Közben-közben a levével locsolgatjuk.
Így kaptuk, a belül omlós, kívül ropogós nagyon finom ízletes csirkét.
Na, hát ez sem volt nehéz, ugye?
Tippek:
- Gazdagíthatjuk szalonna szeletekkel, a húsok tetejére rakjuk, csak figyelni kell, mert a szalonna előbb pirul, ezért előbb ki kell venni, nehogy megégjen.
- Fűszerkeverékekkel nyugodtan kísérletezhetünk.
- Sokan szeretik, ha paprika, paradicsom is van a hús közé rakva, (én nem).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése